DirectoryHumorBlog Details for "Blogregeny"

Blogregeny


Blogregeny
Az irocsira & egy Mo.-on tanulo kannibal egyetemista blogja.
Articles: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7

Articles

Szép hosszú hétvégét!
2007-05-25 06:40:00
Drágakedves olvasók! Hosszú hétvége jön. Legyenek jó napjaitok, s legyetek olyan vidámak, mint ez a kiskrampó itt: tovább is van - - - »
Haverok, buli, hahota
2007-05-24 00:41:00
Ha most sporttudósítást akarnék írni, akkor így kellene kezdenem: életem legunalmasabb BL-dönt?jét volt szerencsétlenségem végignézni az este. De nem tehetem, mert egyrészt a meccs utolsó negyed órája azért jóvátett valamit, másrészt pedig szerencsére a körünkben volt Gilinyó, aki ? bár akaratán kívül ? gondoskodott róla, hogy baromi jól szórakozzunk. Kocához voltam hivatalos meccsnéz?be. Rajtam kívül szerepelt még a vendéglistán Böszme és Gilinyó is. Utóbbi barátn?stül. Továbbá Koca kedvese is jelen volt, merthogy ott lakik. Mi, férfiak elhelyezkedtünk a tévé körül. Gilinyó törökülésben letelepedett a sz?nyegre, egész közel a képerny?höz, így mi hárman gyakorlatilag mögé kerültünk. (Ennek kés?bb még jelent?s szerepe lesz a történtekben.) A két lány meg odakint szakmányban gyártotta a pattogatott kukoricát. Minden adott volt tehát egy kellemes esti szórakozáshoz. Ám végül úgy alakult, hogy nem a sör és nem is a pattogatott kukorica lett a legf?bb élvezeti tényez?, a meccs meg pláne...
Egy fejvadász csapdájába estem
2007-05-23 00:05:00
A mai blogbejegyzés teljes egészében Nessszi nev? drágakedves olvasómnak köszönhet?, aki már napok óta nyaggat a fórumban, hogy tegyek közzé magamról fényképet, és amikor már egy saját szauszparkos figurát is alkottam neki (mégpedig ezen ügyes kis honlap segítségével), az sem elégítette ki. Továbbá hiába adtam meg számára a legkülönböz?bb adataimat, úgymint például testmagasság és testsúly, még akkor is reklamálta, hogy a fejszerkezetemet nem részleteztem. Erre a következ? választ kapta: tovább is van - - - »
More About: Este , Stem
Postásnak látszó ügynökök
2007-05-21 22:30:00
Voltam ma a postán adóbevallást feladni. Azt hittem, legalább ezen a szent határid?napon, amikor a szokottnál is nagyobb a sorbanállás, szóval, hogy legalább ma békénhagynak az ablakok mögött posztoló hajdani szaktársaim a marketinggel. Mert jó ideje már nem adhat úgy fel levelet, csekket az ember, hogy utána meg ne próbálnának rátukmálni mindenféle kaparós sorsjegyeket, képeslapokat, meg a bánat tudja még, miket ezek a szerencsétlen postáskisasszonyok. És egyre rámen?sebb modorban. Ha így mennek tovább a dolgok, az sem fog meglepni, ha a nem túl távoli jöv?ben ilyesféle párbeszéd fog lezajlani köztem és egyik hajdani kolleginám között: tovább is van - - - »
Ilyen itt még nem volt!
2007-05-21 00:33:00
Bizony, rendhagyó nap ez a blogregény életében. Mert most olyasmi jön, ami még soha, de soha nem volt. Horror! Mivelhogy épp ez a történet jutott eszembe. Meg azért is, mert amúgy is s?r?, sötét éjszaka van, s a szerz?nek kedve támadt jól ráijeszteni a drágakedves olvasóra. Sok-sok évvel ezel?tt, egy kora ?szi éjszakán hazafelé baktattam két cimborámmal, Bubóval és Cigánnyal. Az utunk a Nagyerd?n vezetett keresztül. Vihar készül?dött, a szél meg-megcibálta a fák lombkoronáját. Felhajtottuk a gallérunkat, és megszaporáztuk a lépteinket. Aztán Bubó egyszer csak megkérdezte t?lem: ? Hallottál már a halott kislányról, akinek a szelleme minden éjjel visszajár kísérteni? tovább is van - - - »
Telep öcsi
2007-05-18 08:57:00
Elgondolkodva figyelem a honlap különböz? tartalmainak olvasottsági adatait, s furcsa gyanú kezd ébredezni bennem. Létezne, hogy a drágakedves olvasók jelent?s hányadának nincs tudomása arról, hogy Telep öcsi - dolgozatok is szerepelnek ezen a portálon? Bizony, ez nagyon is elképzelhet?. Így hát ma egy hittandolgozatot kaptok. Ha tetszett, van itt még több is, ha nem tetszett, akkor is kellemes hétvégét mindenkinek! tovább is van - - - »
Félve mondom: Világszenzáció!
2007-05-17 06:06:00
Imádom a videómegosztó portálokat. Egyáltalán, már maga az csodálatos dolog, hogy a számítástechnika és az internet térhódításával egyre csak tágul a világunk, egyre több tehetséges embertársunk produkcióját ismerhetjük meg, és olyan élményekkel lehetünk gazdagabbak, amikkel a hagyományos telekommunikáció és a múlt századi showbiznisz még csak nem is kecsegtethetett bennünket. Ma már nem léteznek elveszett tehetségek. Ha valaki nagyon jó valamiben, ha rendkívüli kvalitásokkal rendelkezik, ha egyedi képességeket mondhat magáénak, akkor tudása nem sokáig marad rejtve a nyilvánosság el?tt, legyenek mégoly mostohák is az életkörülményei, lakjon a Glóbusz mégoly Isten háta mögötti pontján, vagy viseltessenek mégoly elutasítóan is vele szemben a hájfej? médiacézárok és a világsajtó finnyás korifeusai. Itt van például ez a kisfiú, aki... no de beszéljenek helyettem inkább az igazán sokatmondó képsorok: tovább is van - - - »
Sportnyelven, de korántsem a Lokiról
2007-05-16 06:51:00
Legnagyobb sajnálatomra élénk érdekl?dés mutatkozott az iránt, hogy tulajdonképpen hogyan is történt az a bizonyos kertészkedés közbeni baleset, és egy valamirevaló blogger mit tehet mást, mint kénytelen meghajtani a fejét a drágakedves olvasók igénye el?tt. Így hát most kimerít? tájékoztatást fogok nyújtani a szomorú esetr?l, de hogy a jó ízlés határain belül maradhassak, a leírást sportnyelvbe fogom bújtatni. tovább is van - - - »
More About: Spor
Érettségi találkozó
2007-05-12 17:29:00
No, drágakedves olvasók, én most elindulok a húszéves érettségi találkozómra. Ma este újból tizennyolc éves leszek, s?t, csak tizenhét és fél. (Ez azonban nem fog megakadályozni a legkülönböz?bb fajtájú szeszes italok élvezetében.) Eme blogbejegyzés frissítése, ha minden jól megy, legkorábban vasárnap estére várható.
Csak n?stény nyeldes pirula
2007-05-12 07:37:00
Ez itt egy kínai gyártmányú fogamzásgátló tabletta magyar nyelv? tájékoztatója. Aki ezek után sem érti, miért vannak a kínaiak több mint egymilliárdan, az kérdezze meg kezel?orvosát, gyógyszerészét. Köszöni a miénk cég hogy Ön választja miénk által gyártódott fogamzódás gátlásos pirula. Kérni hogy nagyon fontos ez a tájékoztató, hogy Ön elolvasni és utasítások fenntartani. tovább is van - - - »
Üzemi baleset répaegyelés közben
2007-05-11 00:49:00
Nehéz feln?tt témáról írni, ha az ember tudja, hogy például a tizenegy éves keresztlánya is elolvashatja a szóbanforgó blogbejegyzést, ám most mégis kénytelen vagyok ezt tenni. Hogy miért, arról kicsit kés?bb. Mindenesetre a mai írásom a szokásosnál is komolyabb szellemi igénybevételt jelent majd a drágakedves olvasónak, tudniillik dekódolni kell majd egynémely helyen. Szóval, történt velem egy kis üzemi baleset. Hogy mely tevékenység közben? Nos hát, amit a szerelmetes május táján nagy el?szeretettel ?znek férfiak és n?k egymás társaságában. Igen, igen, természetesen a kertészkedésr?l van szó. A történet nem túl bonyolult. Dugványozás közben egyszer csak kificamodott a nagylábujjam. tovább is van - - - »
More About: Bale , Bales
Az Aquaticum
2007-05-10 23:55:00
A fórumban kérdés érkezett hozzánk egy drágakedves olvasó részér?l, nevezetesen, hogy ha nyáron Debrecen be jönne, mit érdemes megnézni a városban. A válasz eléggé összetettnek ígérkezik, ezért mától egy sorozatot indítunk, amelynek fejezetei a kés?bbiekben a Vendégváró címkére kattintva lesznek elérhet?k. Mai témánk: AZ AQUATICUM tovább is van - - - »
More About: Aqua , Quat , Aquatic
Kupán vágva
2007-05-09 23:58:00
Most mit mondjak? Elbuktuk a kupát. Még ha tizenegyesekkel is, de akkor is elbuktuk. És valahol megérdemeltük. Úgy látszik, megérzem, melyik kupadönt?re érdemes elmenni. A két gy?ztesen ott voltam, a két vesztesen nem. 1999. Vác, ahol a Tatabányát gy?ztük le. Csak a határtalan örömre emlékszem, meg arra, hogy a meccs után Berci, a sof?rünk kicsit eltájolta magát, és szinte már a szlovák határ el?tt kellett rászólni, hogy mivel nem hoztunk útlevelet, hát inkább forduljon keletnek, ha nem túl nagy kérés. tovább is van - - - »
Hazarepült a Kánya
2007-05-08 01:41:00
Belassult a blogregény, érzem én azt, de mint említettem volt, Kánya, a legjobb barátom pár napra hazarepült Írországból, úgyhogy több megértést, drágakedves olvasók, ez most az anyaggy?jtés id?szaka lesz, egészen csütörtökig, amikor ismét csak elstartol a gép Dublin felé. Számomra egyébiránt nagy meglepetés volt Kánya hazarepülése, mert bár szó volt róla, hogy hazajön a hétvégén, de aztán letagadta ez a himpellér, majd péntek délután egyszer csak megcsörrent a telefonom. ? jelentkezett be, és közölte, hogy a Bem téren tartózkodik. tovább is van - - - »
More About: Azar
Egy elgondolkodtató történet
2007-05-07 00:23:00
Rábukkantam egy rövid történetre. Nem tudom, igaz-e, de mivel elgondolkodtatónak találtam, úgy döntöttem, megosztom az olvasóimmal. "A történet egy amerikai katonáról szól, aki Vietnamból hazafelé tartván felhívta a szüleit San Franciscóból, és mindjárt a beszélgetés elején a következ?t kérdezte t?lük: ? Itt van velem egy bajtársam, akinek nincs hova mennie. Szeretném, ha velem jöhetne ? is hozzánk. Mit szóltok ehhez? tovább is van - - - »
Igaza van. Vagy lesz. Remélem.
2007-05-04 16:24:00
Egy internetes társkeres? honlapon barangolva megakadt a tekintetem az egyik adatlapon. Egy fiatal lány írta az alább következ? mondatokat. A lány fiatal, de a gondolatai komoly életbölcsességr?l tanúskodnak. Hogy stílszer? legyek, nagyon igazak a szavai. Íme: Nagyon sok reglapon olvasom, hogy az "Igazit" keresem. És ez elgondolkodtató... Én is azt kerestem sokáig, de amikor megtaláltam, rájöttem, hogy hiba volt. Most már az "Igazat" keresem... tovább is van - - - »
Az étel a legjobb méreg (Lukács után szabadon)
2007-05-04 08:04:00
A minap nyilatkozott a tévében egy bizonyos üdít?ital gyártójának embere, és arra a kérdésre, miszerint vajh nincs-e túl sok mesterséges színezék, meg egyéb finomság a termékükben, azt nyilatkozta, hogy az ? csodálatos italuk minden efféle anyagból csakis a még megengedett mennyiséget tartalmazza. Mindig fel tudom magam húzni az ilyesmin. A Testkontroll cím? könyv egyik érzékletes példája jut eszembe ilyen alkalmakkor: egy üveglap valószín?leg kibírja, ha megdobod egy kaviccsal, de ha ráborítasz egy teherautónyi sódert, egész biztosan összetörik. Mindez azt példázza, hogy ugyan a fent nevezett üdít?itallal, ha nem vedelek túl sokat bel?le, valóban annyi mérget veszek csupán magamhoz, amennyinek a semlegesítésével még játszva megbirkózik a szervezetem, de ha egy második, harmadik, századik ilyen terméket is elfogyasztok, amiknek a gyártói szintén büszkén lobogtatják a ?Mi csak határérték alatt mérgezünk!? zászlót, akkor a szervezetem el?bb-utóbb valahogy jelezni fogja, hogy kezd elfo...
Szívélyes rablás
2007-05-02 23:18:00
Ma este érettségi találkozó szervez?i konferencián vettem részt a másik két bizottsági taggal, azaz Sportrobi századossal és Zsozsó közlegénnyel. Mindjárt a rendezvény elején nekem szegezték a kérdést: ? A ma estéb?l is blog lesz? ? Valószín?leg ? feleltem, mire Zsozsó villámgyorsan beburkolt egy girosztálat, és elviharzott, s csakhamar Sportrobi százados is követte a példáját, savtúltengésre és Bajnokok Ligája el?dönt?re hivatkozva. Ráadásul a fent említett események bekövetkeztéig mindketten gondosan ügyeltek rá, hogy semmiféle olyan dolog ne történjen, amib?l akár egy fél flekket is monitorra lehetne vetni. Hja, kérem, nehéz a bloggerek élete. El?ször az ismer?sei húzódnak el gyanakodva az embert?l, aztán a haverok, barátok, régi osztálytársak, végül még a családja is kitagadja, és egy id? után nem akad ember az egész lakótelepen, aki egyáltalán fogadná a köszönését. tovább is van - - - »
Függelemsértések az Ötholdas Pagonyban
2007-05-01 23:10:00
A hosszú hétvégén látogatást tett szeretett szül?városomban Szepl?s Julis nev? barátn?m, két apró leánygyermekével. Vasárnap felkerestük Debrecen legkafább játszóterét, amely az Ötholdas Pago ny nevet viseli. Hogy milyen csudaklassz játékokkal rendezték be, arról az alábbi képek nyújtanak némi ízelít?t. Previous Image 1/7 Next tovább is van - - - »
More About: Hold
Oszlopok
2007-04-30 15:14:00
Antréként álljon itt a Nemzet Csótányának örökbecs? költeménye: Nagy Feró Oszlopok Bemegyek a boltba Osz? lopok. A Kölcsey Központ oszlopairól lesz alant szó. Meg morálról, idealizmusról, anarchofilozófiáról és kicsit politikáról is, bizony. De csöppet sem pártilag. Van nekünk ugyebár egy majdnemgyönyör?, új Kölcsey Központunk. (Azért majdnemgyönyör?, mert a hajdani leninszobor helyér?l mintha nem volna eltakarítva a sitt, meg nem van oly nagyon tereprendezve az ominózus terület. Vajh miért? Nincs elég közmunkás a városban, vagy mi a bánat van? Kósa Lajos mondjon le!!!) tovább is van - - - »
More About: Debrecen
Soha ne kösd át dróttal a biztosítékot!
2007-04-26 23:54:00
Tegnap délután háromnegyed öt környékén fölzörögtek a cimborák, hogy osonjak lefele a Negyven Rablóba, mert igencsak gy?lnek a népek meccset nézni. Amikor leértem, fél szemmel bepillantottam a csocsóterembe, ahol egy csapatnyi piros-fehér sálas srác hangolt a kupael?dönt?re. Nem találtam semmi különöset a dologban, ám egyszer csak megütötte a fülemet valami. A jól ismert rigmusok végén nem a Debrecen, hanem a Diósgy?r szót skandálták. Úgy bizony, az ellenfél szurkolói voltak, akik a meccs el?tt két órával betértek egy kicsit szórakozni. Azt hiszem, talán még a fehérvári drukkerek mernének ilyesmit csinálni, minden más csapat esetében igen hamarost megtelne a légtér repül? székekkel... Félreértés ne essék, azt tartom kívánatosnak és követend?nek, amilyen viszonyban a fent említett két vidéki csapat szurkolóival vagyunk. (A diósgy?ri srácok mellesleg teljesen normálisan viselkedtek. Jó példa erre, hogy amikor én véletlenül meglöktem az egyiküket, hátrafordult, és ? kért elnézést t?lem...
Ezeret!
2007-04-26 04:19:00
A látogatottságnövekedéssel egyenes arányban n? a rosszindulatú üzenetek száma, s ez biza törvényszer?. Ezért aztán örülünk minden rosszindulatú üzenetnek. Írjatok még százat, ezeret! Köszönjük! Boldogok vagyunk t?le! (És ráadásul komolyan.) Szóval, mit is nyilatkoztam tegnap délután? "A tippem egyébként az, hogy legalább két góllal ma is jobbak leszünk a Diósgy?rnél. De ha nem is, akkor is mi jutunk tovább." tovább is van - - - »
Csak a Loki!
2007-04-25 16:21:00
Tegnap délután a Cella nev? m?intézményben volt találkozóm egy cimborámmal, és miután megadta a tartozását, meghívott egy sörre. Nem szándékoztam hosszasabban elid?zni a létesítményben, de épp elkezdett szakadni az es?, így hát két óra hosszára valóban börtönként tartott fogva a Cella. Bemenekült még pár ismer?s az égi áldás el?l, így már négyen boldogítottuk Tündit a pultnál. Az egyikük kisvártatva érdekes témával hozakodott el?. Azt állította, hogy olyan szóbeszéd terjeng a városban, miszerint a Loki jó pénzért eladta a kupában való továbbjutás jogát a Diósgy?rnek. Magyarán, az egyébiránt ma este hatkor kezd?d? meccs népiesen szólva bunda lesz. tovább is van - - - »
Reload, kísértés meg utózönge
2007-04-24 23:50:00
Üdv mindenkinek történetünk leghosszabb leállása után! Újra itt vagyunk. Köszönjük az aggódó és érdekl?d? üzeneteket, amelyek a legkülönböz?bb csatornákon keresztül jutottak el hozzánk, leginkább persze emilben meg az iwiwen, de például ?szinte érdekl?déssel kérdeznénk N. Marianntól, hogy miképpen sikerült megszereznie a telefonszámunkat. Tényleg csak kíváncsiságból. :-) tovább is van - - - »
More About: Load
A Láthatatlan Ember
2007-04-20 14:53:00
Ma délel?tt tettem egy körsétát a belvárosban, melynek során egyre er?södött bennem a gyanú, miszerint láthatatlanná váltam. El?ször is kedvenc pénzintézetemet kerestem föl, és nagy örömmel konstatáltam, hogy csupán egyvalaki áll el?ttem a pénztárnál. Fegyelmezetten letanyáztam a ?Kérjük kedves ügyfelünket, itt várakozzon? feliratú megállító tábla mögött, és, kérem, ott várakoztam, mint kedvesügyfél. Kisvártatva benyitott a bankba egy fószer, akir?l nyomban kiderült, hogy nemcsak fószer, hanem egy pór bugris is, tudniillik beállt közém és a pénztárnál befizetést teljesít? kedvesügyfél közé. tovább is van - - - »
More About: Hat , That , Tatl
Utózönge 2.2
2007-04-19 11:23:00
Készséggel elismerem, hogy a legutóbbi blogbejegyzés-címek szinte teljes mértékben nélkülözik a szellemes, frappáns és sziporkázó tartalomra-utalást, de mostanában egyszer?en nincs kedvem fantáziadús címeken agyalni, és direkte idegesít, hogy a Drupal portálrendszer nem engedi címek nélküli blogbejegyzés beküldését. Úgyhogy ez van. Néhány visszajelzés arra enged következtetni, hogy a drágakedves olvasók szerint hiányosan és félreérthet?en fogalmaztam a Négy Plakátfiú Akció folyományait illet?en. Hát most megpróbálok egyértelm?bb lenni. tovább is van - - - »
Utózönge 2.1
2007-04-17 07:25:00
Amikor ötéves lettem, akkor jöttem tisztába vele, hogy nem értek a n?khöz, de azt reméltem, amikor majd tíz leszek, ez a helyzet megváltozik. Nos, az egyenleg azóta is folyamatosan fennáll, csupán minden évben hozzá kellett adni egyet az imént említett két számhoz. Vájt szem? olvasóim (Istenem, ez milyen hülye kifejezés! Keressünk inkább egy másikat...) szóval, éles szem? drágakedves olvasóim talán észrevették, hogy ma hajnali 4 óra 52 perc magasságában hozzászóltam a tegnapi blogbejegyzéshez (Itt is köszi, kedves Dior!:-), és ebb?l tán sejthetik, hogy hol jártam az este, ha most nem a Negyven Rablóban lejátszódott kalandjaimat ecsetelem. (?Hol jártál az éjjel, cinegemadár? ? Ablakodban jártam, kedves violám.?) Hajnalban még elég kiegyensúlyozott volt a kedélyállapotom, ám ahogy telnek az órák, úgy leszek egyre dühösebb magamra. tovább is van - - - »
Új szavazás, gyorslink, kedvencek
2007-04-17 06:34:00
Mint láthatjátok, a szavazás módja megváltozott a honlapon. Tudniillik alig pár nappal a honlapunk motorját képez? Drupal portálrendszer ötödik születésnapja után végre valakik készítettek hozzá egy egyszer?en használható és konfigurálható szavazórendszert, ami nemcsak ígéri, de meg is engedi, hogy a be nem jelentkezett olvasók is voksoljanak. Szédületes fejl?dés! (Na jó, nem gúnyolódom tovább, mert annál sokkal jobban félek a Drupal bosszújától.) Szóval, mostantól nem kell azt hinnetek, drágakedves olvasók, hogy tovább is van - - - »
More About: Link , Vence
Utózönge 2.0
2007-04-16 08:12:00
Bocsánatot kérek a drágakedves olvasótól. Nem azért nem írtam napokig, hogy ezzel az olcsó módszerrel próbáljam spannolni a drámai feszültséget, hanem mert valóban szerettem volna kivárni azt a pillanatot, amikor már valami biztosat mondhatok. Ám, mivel ez a pillanat egyel?re nem jött el, az átkozott hétf? azonban menetrendszer?en, hát kénytelen vagyok írni néhány sort. Ha ma sem tudunk találkozni, akkor pedig lassan kénytelen leszek felállítani a saját verzióimat helyzetelemzés címén. De egyel?re maradjunk a kronológiánál: tovább is van - - - »
Utózönge 1.0
2007-04-13 06:21:00
Imádom, amikor a drágakedves olvasó kérdez, mert akkor jóval kevesebbet kell töprenkednem rajta, mi is szerepeljen az aznapi blogbejegyzésben. Tudniillik blogot írni néha olyan, mintha bemenne az ember a rádióba, és a m?sor elején kérdezne t?le valamit a riporter, de aztán többé meg sem szólalna, hanem azt várná, hogy a riportalany most majd önállóan kitölti az egyórás m?sorid?t a monológjával. Ellenben ha s?r?n kérdez a riporter, akkor a riportalanynak is jóval könnyebb dolga van. Épp ezért köszönet illeti Juditot, aki a fórumunk egyik topikjában a következ? szavakat intézte hozzám: tovább is van - - - »
More articles from this author:
1, 2, 3, 4, 5, 6, 7
111731 blogs in the directory.
Statistics resets every week.


Contact | About
© Blog Toplist 2012 - Supported by Web Catalog - SEO by FeWorks
eXTReMe Tracker